2. Emlékek és a múlt

A pakolás elég sokáig tartott, rengeteg cuccom és csecsebecsém van. Igyekeztem (egyelőre) mindent rendbe tartani, de tudtam, hogy úgyis egy hét kell csak, és az új szobámban lépni se lehet majd a kuplerájtól. Miközben pakoltam, körülbelül minden huszadik percben kezembe került egy olyan tárgy, amely egy fontos emléket képviselt, és kénytelen voltam visszagondolni rá, annyira nosztalgikus érzés volt.

Az első emléktárgy ami kezembe került, egy Eiffel Torony modell volt, amit még egészen kis koromban kaptam apuéktól, őszintén szólva már nem is emlékszem, mivel 2-3 éves lehettem, pedig én is ott voltam velük Párizsban. Próbáltam felidézni, milyen is volt Párizsban, de gyakorlatilag semmire sem emlékeztem, szóval egyszer mindenképp szeretnék visszamenni oda. Pakoltam tovább, pólók, farmerok, parfümök és egy plüssállat.

A plüssmacit még anno szülinapomra kaptam egy sráctól általános suliban, akit Ericnek hívtak, és tudni kell róla, hogy nagyon figyelmes srác volt. A kapcsolatunk az idő telésével párhuzamosan egyre szorosabbá vált, szorosabb volt, mint egy barátság, de egyikünk se mert kezdeményezni, mert féltünk (legalábbis én nagyon féltem), hogy elrontanánk az egész kapcsolatot vele. Helyes pasi volt, magasabb volt mint a többi évfolyamtársam, fekete félhosszú dús hajjal, ami már majdnem a szemébe lógott. Azok a barna szemek egyszerűen igézőek voltak, simán képes volt manipulálni velük, nem kevésszer sikerült zavarba hoznia. És az a mosoly...az évek során rá kellett jönnöm, hogy szerelmes lettem belé, elhatároztam hát, hogy kezdeményeznem kell, nem tudtam többé barátként nézni rá. Aznap csütörtök volt, totál vidáman és magabiztosan sétáltam a suliba, beléptem az osztályunkba és láttam, hogy üres az asztala.

- Pete nem tudod, hol van Eric? - kérdeztem Eric egyik haverjától. - Együtt szoktatok suliba jönni nem?
- Ha jól tudom elutaztak a családjával 2 hétre Madridba, neked még nem említette Rachel? - húzta föl a szemöldökét.
Köztudott volt a suliban, hogy én is Eric mennyire bírjuk egymást, ezért is volt olyan meglepett, hogy nem tudok semmit az egészről.
- Nem, sajnos nekem elfelejtette említeni.

Mit ne mondjak, eléggé rosszul esett a 13 éves Rachel-nek, hogy az a srác, akivel minden nap olyan jól szórakoztak, és évek óta barátok voltak eltűnik két hétre, de még szólni is elfelejt előtte. Az a két hét rettenetesen lassan telt, semmire se tudtam koncentrálni, majd a két hét után váratlan fordulat következett. Eric megérkezett Spanyolországból, de éreztem már az első pillantásnál, hogy valami nincs rendben vele. A suliban elült Pete mellől, átköltözött egy üres padhoz, az osztályterem sarkában, és minden szünetben csendben ült maga elé bámulva. Ez ment így egy héten keresztül, a következő héten azonban már nem bírtam tovább, mert egész héten egy pillantásra se méltatott, és mikor csak ketten voltunk a teremben föci óra után, odamentem hozzá és elhatároztam kiszedem belőle, hogy mi a baja, elvégre barátok voltunk, vagy mi a fene...

- Eric, mi bajod van? Nem szóltál hozzám több, mint három hete, és most már a barátaiddal se beszélsz. Tudunk netán valamiben segíteni?
- Ne haragudj Rachel, de nem vagyok olyan állapotban, hogy bárkivel is beszélni tudjak..családi problémák vannak nálunk otthon - válaszolta halkan, de kissé türelmetlen hangnemben.
- És ezért semmibe kell nézni a barátaidat? Eric a barátok azért vannak...illetve azért IS vannak, hogy lehessen rájuk támaszkodni, ha úgy adódik, és hogy megoszthass velük minden problémát! - emeltem fel a hangom, mert egy bocsánatot se tudott kinyögni, amiért meg se említette, hogy elutazik 2 hétre.
- Nincs szükségem barátokra, egyedül szeretnék lenni... vannak amiben a nagyszerű és fantasztikus barátok se tudnak segíteni.
- Igen? És mi lesz a mi barátságunkkal? Csak úgy félredobod? Már ha egyáltalán ez barátság, hogy meg se említed, hogy eltűnsz több napra.
- Rachel, nem vagyok köteles az orrodra kötni mindent, és ez a többi állítólagos barátomra is vonatkozik, nem a szüleim vagytok, hogy beszámoljak nektek mindenről...
- Szóval ennyit jelentek neked? - kérdeztem már a sírás küszöbén állva.
- Sajnálom Rachel... változtak a dolgok - fogta a táskáját, és kiviharzott a teremből.

Én csak álltam földbe gyökerezett lábakkal a terem sarkában, és fel se tudtam fogni a  párbeszédünket. Mi történhetett, hogy így megváltozott? Ő nem az a személy volt, akibe néhány hete szerelmes voltam, mi tehette ezt vele? 1 perc se kellett, és könnyek csordultak végig az arcomon...és a maradék egy évben ott ült a sarokban szótlanul, míg ki nem jártuk az általános sulit. A plüssmacit Eric változásától függetlenül megtartottam, ez az emléktárgy emlékeztet arra hogy egykor milyen is volt ő, a mintapasi.

Régen történt persze, de ő volt az a srác, aki egykor a fényt jelentette az életemben. Tovább pakolok, jönnek a tanszerek, köztük megpillantok egy bekeretezett képet, és egy hozzácsatolt borítékot. A kép nem rég készült, talán 3 hónapja, én vagyok rajta Sandyvel és Pandorával, a csajok 17. szülinapomra csinálták, és közösen írtak hozzá egy levelet:

"Hé csajszi!

Eltelt több, mint két év hármunk barátsága óta, és szerintem nem vagyunk egyedül azzal, hogy áldjuk azt a napot, amikor a gimi évnyitóján elkezdtünk dumálni. Nagyon örülünk, hogy a barátunknak tudhatunk téged, mindig sikerül megnevettetned minket, nem is tudom mennyiszer számíthattunk már rád ezalatt a két év alatt, nagyon szeretünk téged. Az a sok hülyülés suli után a parkban, meg pasilesés, nem is tudom mi lenne velünk nélküled, mi hárman nagyszerű csapatot alkotunk! :)

A mi barátságunk örök, történjék bármi, mi mindig itt leszünk neked ezen a képen, és a való életben is!

Boldog 17. Szülinapot Rachel! <3"

Az önuralmamon ismét felülkerekedett az érzékenység. mihez fogok én kezdeni nélkülük? Annyira megszoktam, hogy minden nap velük lógok, hogy most egy hatalmas ürességet érzek magamban, még nagyobbat talán, mint amit 13 évesen éreztem Eric után.

Gyorsan befejeztem a pakolást, bármennyire is jó érzés volt ezeket az emlékeket látni, mind szomorúságot, és hiányt ébresztettek bennem, talán egyszer újra előveszem őket, ha már erősebb lettem, és beilleszkedtem Brecon falvába...