6. Vendégek

Ismét az erdőben vagyok, mint legutóbbi álmomban, és ismét kihalt és nyirkos minden. Sejtem mi fog következni, percek kérdése és jön az ismeretlen alak, fogalmam sincs, hogy mit csinálhatnék... próbálom magam rábírni arra, hogy keljek fel, és érjen véget az álom, de nem megy, ilyen még sosem fordult elő velem, sőt szerintem igazából senkivel sem.
A legfurcsább érzés mégis az, hogy tudom, hogy csak egy álom az egész, mégis rettegek, pedig elvileg semmi nem történhet velem, biztonságban fekszem otthon az ágyamban... elvileg. Mielőtt megkezdődne az újabb üldözés, a semmi elől kezdek futni, még meg se jelent az ismeretlen alak a fák között, még hangokat se hallottam, de én sírva futok, mert tudom, hogy bármikor lecsaphat rám az a valami.
Körülbelül öt percnyi futás után egy teljesen ismeretlen hely tárul a szemem elé, ami totál az ellentéte az előző nyirkos erdőnek. Egy gyönyörű vízesés sziklákkal, és tele mindenféle virágokkal, érzem, hogy itt biztonságban vagyok, és nem érhet semmi baj. Telihold világítja meg a sziklákat, a vízesést és a virágokat, olyan erővel, hogy lámpa nélkül is messze el lehet látni. Szerencsére nincs tériszonyom, és mivel ez amúgy is csupán egy álom így bátran rászánom magam, hogy lenézzek a sziklákról a mélységbe, de gyakorlatilag semmit nem látok a végtelen vízesésen kívül, túl sötét van ahhoz, pedig biztos gyönyörű látvány tárulna a szemem elé.
Visszanézek a virágokra, egyik szebb, mint a másik... imádom a virágokat, igazából magát a természetet, sokkal jobban mutat ez a hely, mint az a nyirkos erdő, szívesen maradnék itt sokáig. Tőlem balra villogást látok, kíváncsian fordítom oldalra a fejem, hogy mi lehet a fény forrása. Hinni se akarok a szememnek, de a virágok között van egy vörös rózsa, amelyik lassan, de pulzál. Először csak azt hinném, hogy csak a képzeletem játszik velem, de valójában a földből hihetetlen sebességgel kifutó gyökerek után már meg se lepődöm... lenyűgöz a  rózsa látványa, annyira egyedi. Közelebb lépek hozzá (csak én képzelem azt, vagy egyre jobban villog?), és épp próbálnám megérinteni amikor...

- Rachel ébredj! - kiabálta egy női hang.

Hát persze, a legérdekesebb résznél keltettek fel, bezzeg mikor üldöztek álmomban, akkor természetesen mélyen aludtak.

- Reggel 9 van hétalvó, és ma te vagy a soros a vásárlásban - mondta apu is.
- Jó jó rendben kelek - morogtam.

Öltözködés közben elgondolkodtam az álmomon... az normális, hogy az embernek vannak rémálmai, mint amilyen például első este volt itt Brecon-ban. De vajon az normális, hogy egy teljesen ismeretlen helyről álmodtam, ráadásul úgy, hogy tisztán emlékeztem mindenre, és olyan volt, mintha az mind valóság lenne, ami akkor történt velem. Azonban egy dolog megnyugtatott... semmiképp se volt kapcsolható egyik álmom se a valósághoz, hisz akkor tele lettem volna sebekkel, mikor az a gyökér a földre rántott, és valószínűleg a fejemen is egy nagy púp ékeskedne, ezért fölösleges is rágódnom ezen, csupán azt kívántam, hogy ne legyen olyan rémálmom, mint a költözés utáni éjszakán.

*

Épp reggeliztem, mikor anyu megemlítette, hogy Pandora és Sandy félórája indult el Birmingham-ből, szóval körülbelül 3 óra múlva érkeznek meg. Teljesen meglepődtem, hisz Pandora még nagyobb alvó, mint én, ő rengeteget késett a suliból még régen, erre igazán nem számítottam, hogy ilyen hamar jönnek. Gyorsan magamba tömtem az omlettet, és már rohantam is fel a lépcsőn készülődni, persze útközben apám megemlítette a szokásos reggeli poénját, amit majdnem minden héten elsüt:

- Mi van kincsem, összevesztél a fésűvel? - mosolygott a nemlétező bajsza alatt.
- Neked is jó reggelt apa! - mondtam gúnyosan.

Az első utam a fürdőszobába vezetett, ahol gyorsan hajat és fogat mostam, aztán már rohantam is le, hogy elinduljak a közeli boltba. Ahhoz képest, hogy csak egyszer mentem el idáig otthonról, egész jól megjegyeztem az utat a bolthoz, mikor még a suliba mentem a könyvekért. A vásárlás is gyorsan ment, Brecon-ban sokkal kevesebben állnak sorban, mint Birmingham-ben, ahol minden egyes alkalommal mikor vásárolni mentem reggelente, hatalmas sor várt a pénztárig. Mire hazaértem, anyu rögtön kiosztotta feladatnak, hogy legalább egy kis rendet csináljak a szobába, ha már vendégek jönnek hozzám. Mikor felmentem és ránéztem a szobámra azon nyomban elmosolyodtam... két nap alatt sikerült olyan rendetlenséget csinálnom, amit még egy pasi is megirigyelhetne. A ruhák össze-vissza a szoba mind a 4 sarkában, a beágyazás nálam egy ritka szokás, és persze az asztalomon egy centiméternyi hely sem volt az új tankönyvek és a laptopom miatt...

*

Csörög a telefonom... jól időzítettek a csajok, épp végeztem a rendrakással.

- Szia Rachel, Sandy vagyok, itt állunk a megállóban, tudtok jönni?
- Persze Sandy, szerintem egy 5 perc és ott is vagyunk!

Elindultunk anyuval a buszmegállóhoz, és mikor megpillantottam a két táskás csajszit a megállóban, önkéntelenül mosolyognom kellett. Már ez a két-három nap rossz volt nélkülük, mi lesz ha majd kezdődik a suli? Kiszálltam a kocsiból, és:

- Ki ez a falusi csaj, te ismered Sandy? - vigyorgott Pandora.
- Gőzöm sincs ki lehet... nem értem miért mosolyog így ránk - húzta fel Sandy a szemöldökeit, majd magához ölelt széles mosollyal - Szia Rachel, olyan jó újra látni! Ne haragudj, hogy nem hívtalak, csak most lakásfelújítás van nálunk és...
- Ajj Sandy hagy kapjon már szegény levegőt, mindig annyit jár a szád - nevetett Pandora.
- Csövi csajok - vágtam közbe széles mosollyal. - Ti is nagyon hiányoztatok, már ez a két nap nagyon sok volt... amúgy ne aggódj Sandy, tudom milyen az, ha elfoglalt valaki. Mi történt veletek az elmúlt 2 napban?
- Majd mindent a maga idejében Miss Brecon... van mit mesélnünk neked - sejtelmeskedett Pandora.
- Na de szálljunk be, mert anyudnak nem hiszem jó szórakozás lenne egész nap a kocsiban várakoznia és nézni ahogy beszélgetünk - mondta Sandy.
- Igazad van, de részletes beszámolót kérek, ha hazaértünk, mert aztán én se mesélek nektek semmit, pedig nekem is van mitk, mert még Sandy nem tud semmit - fenyegettem meg.
- Jól van, jól van te pasifaló! - nevetett Pan.

Beszálltunk a kocsiba, köszöntek anyumnak, és már indultunk is haza. Mikor hazaértünk körbevezettem őket a házban, nagyon tetszett nekik. Apum szokásához híven a tévé előtt csücsült, de azért kijött köszönni a lányoknak, mikor megérkeztek hozzánk. A ház bemutatásánál az én szobám maradt utoljára, hisz nyilván ebbe fogjuk tölteni a nap nagy részét... kezdetét vette a dumcsi.

- Na ki vele Pan, mik történtek veletek? - faggattam.
- Hát végül is nem olyan nagy szám, de tegnap délután áthívtam Sandy-t magamhoz, hogy aludjon nálunk, mert reggel együtt kellett indulnunk, és nem akartuk, hogy valamelyikünk elaludjon. Egy kicsit dumáltunk, de aztán gondoltunk egyet, és elmentünk a Max Center-be, csak úgy shoppingolni, hátha találunk valami jó rucit.
- Igazából Pandora találta ki, ő a fő ruhamániás - vágott bele Sandy.
- Jó mindegy ez nem lényeges - folytatta Pan - a lényeg az, hogy a kedvenc ruhaboltunkba láttunk két srácot, akik eszméletlen helyesek voltak, és végig minket lestek... persze mi is őket. Az egyik egy szöszi srác volt rövid hajjal, és kreol bőrrel, imádnivaló volt az arca komolyan. Te is tudod Rachel mennyire bírom a csokibőrű fiúkat!
- Igen, sejtettem, hogy nem egy albínó, akinek fehér a bőre, az már nem jó neked - feleltem.
- Sandy kiszemelte magának a másikat, a fekete lenyalt hajával, nem tudom, hogy tetszhetett neki, de hát ízlések és pofonok.
- Na mert a szőke pasi a nagy pocakjával jobban nézett ki... - vágott vissza Sandy.
- Hát igen jobban, mint az Emo csávó - nyújtotta ki a nyelvét viccesen Pan.
- Komolyan mondom, mint két óvodás - csitítottam le őket - örüljetek, hogy más ízlésetek van... inkább meséljétek a lényeget, mielőtt hozzátok vágok egy párnát! - nevettem.
- Nézz oda hogy beszólt, hát ilyen a falusi élet mi? Hát jól van mesélek én neked, de aztán ne lepődj meg, ha ezért még számolunk - fenyegetett Pandora.

Úgy bírtam Pandorát, bármilyen vicces dolgot akart mondani, azt halál komolyan is elő tudta adni, de legtöbbször pont ő volt az, aki a legjobban röhögött egy poénon, szóval érdekes egyéniség... bár Sandy is tudott alakítani.

- Amíg Sandy az öltözőfülkében volt, addig a két pasi, Mark és Greg odajött hozzám, és bemutatkoztak, mintha valami ügyfelek lennének, de igazából nagyon aranyosak voltak. Elkezdtünk dumálni erről meg arról, hogy hova járnak suliba, és hogy hol laknak, na meg végig improvizáltak, próbáltak jó benyomást kelteni. A legjobb az volt, amikor Sandy kijött a fülkéből, és kétszer akkorára nőttek a szemei, mint amekkorák alapból... kissé zavarba jött - mosolygott Pandora.
- Hát kíváncsi vagyok fordított esetbe te mit tennél - pirult el - de valóban eléggé meglepődtem.
- Egészen hazáig kísértek minket, és tök jól eldumáltunk velük, nagyon jó arcok - folytatta Pan.
- És az ajtóban érdeklődtek, hogy lehetne e szó telefonszám cseréről - tört a lényegre Sandy - mi meg természetesen benne voltunk, ritkán látni ilyen csávókat.
- Egyet nem értek, honnan tudtátok, hogy kinek ki tetszik? - kérdeztem.
- Igazából érdekes, de adta magát a helyzet, a pasik gyorsan levágták, hogy melyikünknek, melyikük tetszik, szóval érted...
- Persze, még szerencse, hogy nem voltam veletek, különben Pandorának nem jutott volna pasi - piszkálódtam.

Pandora először vágott egy fintort, majd utána mindhárman elkezdtünk röhögni, nagyon jól kezdődött a nap. Minden tökéletes lenne, ha nem lennének ezek a félelmetes, valósággal párhuzamos álmok, amikre senki tudott magyarázatot adni...